Nem beszéltek a levegőbe a cigarettapiaci elemzők, amikor a feketekereskedelem drasztikus erősödésétől tartottak. A Napi Gazdaság információi szerint az előzetes adatok alapján legalább 3 százalékpontot erősödött a feketézés országos átlagban és az olyan, "tisztának" számító helyeken is megjelentek az illegális termékek, ahol eddig szinte kimutathatatlan volt a feketeáru (például Pécsen). Az előzetes adatok ráadásul még a trafikrendszer indulása és a cigaretta kötelező 10 százalékos árrésének bevezetése előtt készültek − vagyis a Napi Gazdaság által feltételezett, országos szinten 7-8 százalékos feketepiac mostanra már nagyobb is lehet.

Mindez az elemzői becslések szerint 45-50 milliárd forint kiesést okoz az államnak. Hozzá kell tenni, hogy a feketepiac mérése erősen szétfolyó, az e területre koncentrált kutatási adatok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zárjegy-értékesítési adataival, a személyes kérdéseken alapuló fogyasztási szokásokkal és a kiskereskedelmi forgalomból származó adatokkal együtt alkotnak elfogadható képet. Teljes biztonsággal azonban még így sem becsülhető meg a feketézés aránya. Ami viszont biztos, hogy a jövedékiadó-bevételek az utóbbi néhány hónapban csökkennek. (Volt olyan hónap, amikor százalékban két számjegyű volt a visszaesés a megelőző év azonos időszakához képest. Úgy tudjuk, júliusban például a 2012-eshez képest csak 82 százalék volt az adóbevétel − ez betudható a trafikrendszer átállásának, ám ugyancsak háttérinformációként jelezték, hogy a megelőző hónapokban nem raktároztak be a fogyasztók nagyobb mennyiséget, a júliusi visszaeséshez mérten az előző hónapban nem volt kiugrás.) A NAV kiadott adójegyeinek mennyisége (darabban) megdöbbentő csökkenést mutat, például júniusban 18 millió darabbal volt kevesebb a volumen, mint 2012 azonos időszakában. Nem találtunk olyan idei hónapot, amikor több adójegy fogyott volna, mint a tavalyi azonos időszakban.

A nagyon óvatosan kezelt iparági adatok szerint csak a cigarettaforgalom idén az első félévben 17 százalékkal csökkent, míg a fogyasztási (sodró-) dohány növekedése csak 8-9 százalékos erősödést mutat. Vagyis 8-9 százalékpont eltűnt, kérdés, a piacról vagy csak a legális kereskedelemből. A kiskereskedelemből forintra visszaosztva is tetemes mennyiség tűnt el: csak cigarettából áprilisban 192 millió szál. (Tavaly hagyományos cigarettából 11,1, sodródohányból szálra visszaosztva 4,3-4,4 millió fogyott, így az összesített legális piac elérte a 15,5 millió szálat. Cigarettából áprilisban 1,8 százalék illant el, ami akkor nem okozna pénzügyi problémát, ha ez megjelenne más hónapokban − ez azonban az első félévben nem látszik.) Mindez nemcsak a kiskereskedőknek, de az államnak is komoly problémát jelenthet, előrevetíti például, hogy a NAV képtelen lesz beszedni a jövedékiadó-célelőirányzatot és jelen állás szerint a cigarettából az áfabevételek is elmaradnak.

Kiadott adójegyek mennyisége (darab) 2012
Kiadott adójegyek mennyisége (darab)
januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecemberÖsszesen
Cigaretta549376734451266958698683634036005714960467058875694295876720101539037500421298755719185831417024415190691
Szivar817097371856606618586616613841353491988157345511520410809637020531961
Szivarka11877371708900155130021455011949500175222417420003555663225975014847003120200134270012037162
Finomra vágott fogyasztási dohány764800764928327225354949529766928279066404870033172752631034526574245697012195481964255321052
Egyéb fogyasztási dohány16715020889023625717027553762945791941071145271075515655949836440681125020
Összesen640222765299700967768200752765316591185978110495801195167824528351823521512109076748218537660454
Forrás: NAV

Azon túl, hogy mind az Európai Uniónak, mind a magyar kormánynak célja a dohányzás visszaszorítása, az nem érdeke, hogy rossz döntésekkel "megfektesse" a költségvetés egyes oszlopait, veszélyeztetve bizonyos szervezetek, például a NAV likviditását, amely egyébként a feketekereskedelem ellen fellépni (is) hivatott. További kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben mit tegyen egy trafikos. A mostani adatokat tekintve egy-másfél éven belül, ha nincs központi helyen az üzlete, nem éri majd meg a boltot fenntartania, azaz menekülnie kell a likvidtőke-nyelő automatává átalakuló trafikjából. (Miskolcon, Nyíregyházán, Kisvárdán, Baján, Esztergomban és Békéscsabán különös figyelemmel kell lenniük a trafikosoknak, e területeken kritikus, az EU-átlagot meghaladó a feketézés.)

Kiadott adójegyek mennyisége (darab) 2013
Kiadott adójegyek mennyisége (darab)2013
januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusÖsszesen
Cigaretta48745500353778085054740049859500515901934839600535790005320306411
Szivar489702597074649751714250348100009152939910184
Szivarka68490021295001656500194830018995002840800368250014842000
Finomra vágott fogyasztási dohány801209679265739250580793785376924348644430700369356467659
Egyéb fogyasztási dohány525925456257457417054809515853381452494396
Összesen57544058457481506155843459839072614805706013977746710589393020650
Forrás: NAV