Mindez felülmúlja az élet egyéb területein mutatott hűségünket is: ritkábban cseréljük le bankunkat, mint például munkahelyünket vagy partnerünket.

Mindennel meg vagyunk elégedve?

Évről-évre egyre alacsonyabb a bankok közötti mobilitás Magyarországon: a múlt évben a magyarok mindössze 4 százaléka választott új pénzintézetet. Míg 2013-ban 70 százalék volt azok aránya, akik legalább tíz éve nem váltottak bankot, mára ez 73 százalékra nőtt. A tervezett bankváltás valószínűsége is csökken: míg egy évvel korábban 10 százalék mondta, hogy a következő esztendőben szinte biztosan váltani fog, addig 2014-ben már csak 7 százalék. Azok is egyre kevesebben vannak, akiket egy-egy jó ajánlattal el lehet csábítani a jelenlegi bankjuktól: 2013-ban 20 százalék mondta, hogy ilyen esetben megfontolná a bankváltást, 2014-ben viszont csak 17 százalék nyilatkozta ugyanezt.

A bankváltások alacsony száma mögött továbbra is az áll, hogy a lakosság 90 százaléka elégedett a pénzintézetével, és megbízik benne.

A magyarok többsége a bankváltáshoz képest jóval rugalmasabb, ha munkahelyváltásról vagy új partneri kapcsolatról van szó. Miközben a bankjához az elmúlt tíz évben a megkérdezettek 73 százaléka ragaszkodott, addig korábbi partnerkapcsolata helyett "csak" 65 százaléka nem keresett újat, a munkahelyét pedig 56 százalék nem változtatta meg. A bankjukhoz képest a magyarok még az otthonukat is könnyebben hagyják ott: új lakásba a válaszadók 39 százaléka költözött az elmúlt egy évtizedben, miközben új bankot csak 27 százalék keresett.

A banki díjak a legfontosabbak - mégsem figyeljük

A bankokkal szembeni elvárások, a bankválasztás szempontjai között a legmeghatározóbb továbbra is a kedvező díjszabás (68 százalék), valamint a bank ismertsége és jó hírneve (69 százalék). Ezen kívül lényegesek a kényelmi tényezők is, így például a kiterjedt atm-hálózat (60 százalék) és a jó megközelíthetőség (51 százalék).

A költségek kiemelt szerepe ellenére azokat csak az emberek fele ellenőrzi kisebb-nagyobb rendszerességgel, háromnegyedük pedig nem szokta azokat összehasonlítani más bankok ajánlataival.

Miközben a magyarok jelentős része árérzékeny, ha a banki szolgáltatásokról van szó, mégis kevesen vannak, akik rendszeresen figyelemmel kísérik a bankok ajánlatait. Pedig érdemes időről időre szétnézni akár saját bankunk, akár más pénzintézetek kínálatában, hiszen bármikor találhatunk egy jobb ajánlatot, amely akár ár-érték arányban, akár a szolgáltatás minőségében többet nyújt - mondta Fatér Gyula, a Budapest Bank Zrt. lakossági üzletágának vezetője.

A felmérés alapján a lakosság többsége havonta egyszer (37 százalék) vagy kétszer (51 százalék) vesz fel atm-ből készpénzt. A bankkártyás fizetések gyakorisága ennél jóval magasabb: 20-20 százalék öt, illetve tíz alkalomnál is többször fizet kártyával a vásárlások után. A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét a lakosság túlnyomó többsége igényelte (77 százalék). Ezzel együtt mindössze a megkérdezettek 16 százaléka mondta, hogy ennek hatására változtatott pénzhasználati és fizetési szokásain: például maximum kétszer vesz fel pénzt egy hónapban, vagy többször használ bankkártyát fizetésre.

Hódít az internetbank

A lakossági ügyfelek közül egyre többen ébrednek rá az online bankolás előnyeire: 2012 óta 33 százalékról 49 százalékra nőtt azok száma, akik túlnyomórészt a neten intézik bankügyeiket. Ezzel párhuzamosan a bankfiók szerepe fokozatosan visszaszorul (bár még mindig 48 százalék azok aránya, akik személyesen, a fiókokban bankolnak).Ez a módszer nemcsak kényelmesebb, de gyorsabb is: a netbankolás havonta átlagosan fél órát, míg a személyes bankfióki ügyintézés 1,2 órát vesz el egy ember életéből.