Az ügyvéd azon dolgozik, hogy a Kun-Mediátor Kft. március 26-ai cégnyilvántartásból történő törlése után felszámolási eljárássá alakuljon át a törlés. A rendőrség végleges tájékoztatására vár, információi szerint még mindig folyamatban vannak a meghallgatások. Eddigi ismeretei szerint a kár 10-20 milliárd forint körül lehet, de azt nem tudja, hogy hány károsult jelentkezett be feljelentőként. Továbbá az is kérdéses, hogy hányan fognak hitelezőként bejelentkezni - mondta az ügyvéd.
A hitelezőknek a törléstől számított 60 napjuk van arra, hogy a cégbíróságnál bejelentsék hitelezői igényüket. Tényleges kár alapján a jogosultaknak, hitelezőknek akkor van lehetőségük bárkivel szemben kártérítési pert indítani, ha a hitelezői igény bejelentését követően a felszámolótól tájékoztatást kapnak, amely szerint a hitelezői igény nem elégíthető ki a társaság elzárt vagyonából.
Felmerült eddig a felelőssége néhány banknak, az államnak, illetve azoknak a tisztségviselőnek, akiknek a cégből hasznuk származott, például a jelenleg is körözés alatt álló Dobrai Sándornénak, a Kun-Mediátor ügyvezetőjének és családtagjainak - közölte az ügyvéd.
Felszámolási eljárásnál a kielégítési sorrendben első helyen szerepel a felszámolás költségei mellett a dolgozók munkabére, végkielégítése, ezt követik a köztartozások, majd a hitelezői igények.
A rendőrség 2015. április 14-én tette közzé, hogy sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta az engedélyezési hivatal.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra