A március 11-i kormányrendelet szerint a terjedő koronavírus járványra tekintettel a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányai a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényesek.
A szervezet szerint az elmúlt napokban a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy amennyiben lejárt műszakival közlekedő autós okoz balesetet, akkor az általa okozott kárt esetleg nem téríti a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, mert a biztosító arra hivatkozhat, hogy a baleset okozója megszegte az egyik legfontosabb szerződési feltételt.
A Mabisz hangsúlyozta: a biztosítótársaságok a veszélyhelyzet idején, illetve azt követően 15 napig elfogadják a lejárt okmányokat.
A szövetség ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy minden gépjárművezetőnek továbbra is rendelkeznie kell érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.
Koronavírus
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál