A lottókon 6 darab milliárdos főnyeremény volt, három a Hatoslottó, kettő az Ötöslottó, egy pedig az Eurojackpot játékon. Az utóbbi az év abszolút rekord összegű nyereménye, hiszen minden idők legnagyobb hazai lottónyertese bruttó 30 millió eurót, azaz több mint 10 milliárd forintot nyert. Az Ötöslottó esetében a játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét (4,194 milliárd forint), a Hatoslottón pedig a második legmagasabb összegét (2,103 milliárd forinton ketten osztoztak) is hazavitték - közölte az állami vállalat.
A legtöbb milliomost az Ötöslottó adta: több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget, a legmagasabb négytalálatos közel 6 millió forintot ért.
Kapcsolódó
A második a sorban a sorsjegyek általi nyeremények, hiszen több mint 610 szerencsés lett milliomos ennek a játéktípusnak köszönhetően.
Ezután a Joker játék következik, amelyen közel 300-an nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116). A Tippmix játék során az idei év legnagyobb nyereménye megközelíti a 40 millió forintot.
További érdekesség, hogy Totóban 81, a Góltotóban 80, az Eurojackpot alsóbb nyerőosztályaiban összesen 67, a Tippmixprón 39, a Skandináv lottó esetében pedig összesen 20 darab nagynyeremény született. Utóbbi esetében tízen több mint 100 millió forintot meghaladó összeget nyertek - sorolta a Szerencsejáték Zrt. a közleményében.
Jelenleg az Ötöslottón 26 hete halmozódik a nyeremény összege, itt a tét már több mint 3,3 milliárd forint.
Nagyot drágult a lottó
Az állami szerencsejáték-szervező 2019 végén jelentősen, 20 százalékkal megemelte a lottóárakat, így az ötös-, a hatos- és a skandináv lottón is 250 forint helyett már 300 forintért lehet mezőnként játszani.Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás