A körülbelül ötezer négyzetméter alapterületű létesítményben részben a későbbi gyártáshoz szükséges szakemberek - szakmunkások, mérnökök - duális rendszerű képzésének gyakorlati része folyik majd - írja lapszemléjében az MTI.
Később Budapestről ebbe a debreceni épületbe kerül az ITK Holding Zrt. kutatás-fejlesztési része is, ahol a járműcsaládokat tervezik majd. Az oktatás-fejlesztés mellett itt is készülnek majd autóbuszok, bár a nagyobb gyártóüzem a beruházás második szakaszában épül meg. Az ITK Holding Zrt. a Daimler cégcsoporthoz tartozó EvoBus Hungária Kft. együttműködésében gyártja majd az autóbuszokat. Az első ütemben városi, elővárosi buszokat készítenek, amelyekhez az EvoBus Hungária Kft. szállítja a járóképes alvázakat, az ITK Holding Zrt. pedig saját fejlesztésű autóbusz-felépítményeket tervez ezekhez.
Kapcsolódó
A tervek szerint még ebben az évben elkészülnek az első autóbuszok az új debreceni üzemben, ahol idővel három műszakban évente 250-300 autóbusz készülhet, a dolgozók száma pedig száz körül lesz. Az ő toborzásuk már megkezdődött.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót