Az Aldi közel száz üzletét nyitja ki, a hét utolsó napján hat (siófoki, gárdonyi, keszthelyi, balatonlellei, balatonfüredi, tapolcai) üzlet kivételével valamennyi Aldiban lehet majd vásárolni. Az IKEA két áruháza is nyitva lesz most vasárnap: Budapesten az Örs vezér téri, illetve a budaörsi üzlet tárja ki kapuit a vásárlók előtt. Az Auchan három vidéki egységgel indul: a budaörsi, a maglódi és a szegedi áruházait nyitja ki, míg a Media Markt szintén Budaörsön és a fővárosban, a Duna Plazában lévő üzletében árusít vasárnap is - írja a portál, amely térképes összesítést készít a kinyitó boltokról.
A Sparnak hét üzlete van, amelyek minden vasárnap nyitva vannak, emellett most vasárnap további hét boltjával kivételezik az áruházlánc. A Müller drogérialánc is több üzletével kivételezik.
A magyar tulajdonú, franchise-hálózatot működtető láncok sok boltot nyitva tartanak. A CBA például 18, míg a Reál 13 bolttal készül. A Coop-hálózatnak is rengeteg olyan boltja van, amelyek elérhetőek vasárnaponként, de ezekről nincs pontos lista. A cég azt javasolja a vásárlóknak, hogy érdeklődjenek például telefonon, hogy nyitva van-e az adott üzlet. A két kisebb budapesti bolthálózat - a Manna és a Roni - valamennyi üzletét nyitva tartja.
A benzinkutas boltok valamennyi vasárnap, így most is nyitva lesznek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró