Másodszor vette ki teljes nyereségét osztalékként a Nokia komáromi gyárából. A 2010-es 3,65 milliárd euróról tavaly 2,26 milliárd euróra csökkent a Nokia Komárom Kft. árbevétele − derül ki a cég nyilvános beszámolójából. A társaság adózott eredménye 59,6 millió euró lett, a mérleg szerinti eredménye viszont nulla. Ennek oka pedig az, hogy a komáromi cég 60 millió eurót kifizetett osztalékként finn tulajdonosának. 2010-ben az osztalék több mint 800 millió euró volt, vagyis két év alatt a finn tulajdonosok összesen 867 millió eurót vettek ki a magyar leányvállalatból.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság