A fővárosi önkormányzat arra kéri a kormányt és a budapesti munkaadókat, hogy a reggeli csúcsforgalom elkerülése érdekében rugalmasabb - későbbi - munkakezdést tegyenek lehetővé, illetve ahol lehet, az otthoni munkavégzést. A főváros továbbá pandémiás protokolltervet kér a kormánytól a közösségi közlekedésre vonatkozóan, ami nemcsak a BKV-járatokra, hanem a vasúti közlekedésre is vonatkozna - közölte a főpolgármester.
A fővárosi önkormányzat a járművein és a BKK infotábláin rendszeresen közzéteszi a védekezéssel kapcsolatos aktuális híreket.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések részeként felfüggesztik minden budapesti fenntartású színházban és moziban az előadásokat, valamint a múzeumok és a Szabó Ervin Könyvtár működését is.
A fővárosi önkormányzat szerdán már döntött arról, hogy növelik a BKV járatain a fokozott fertőtlenítés gyakoriságát, a dolgozóikat rendszeresen tájékoztatják az óvintézkedésekről. A BKK határozatlan időre felfüggesztette az elsőajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, vagyis a a járműveken minden ajtón fel lehet szállni az utasoknak, elkerülve így az esetleges tumultusokat. A már utcán lévő tájékoztató kampányt angolul is elérhetővé teszik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság