Balásy Gyula cégeivel novemberben 4,6 milliárd forintos keretszerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, decemberben pedig további 1,7 milliárd forint keretösszegben - írta a 24.hu.
A Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció szerint a beszerzés tárgya az "Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 3, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 11."
A számok arra utalnak, hogy a kormány már több részletben, korábban is kampányolt ezekkel a célokkal. (Például a Sargentini-jelentés ellen fellépő, szeptemberben indított kampányra 5,9 milliárd forintot szántak - jegyezte meg a lap cikkében.)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért