Kovács-Czövek Hajnalka korábban már dolgozott ezen a területen, több mint 15 éves médiatapasztalattal rendelkezik.
A szakember 1999-ben kezdte pályafutását a svájci Ringier-nél. Majd a magyar leányvállalatnál folytatta lapigazgatóként, később a Ringier Kiadó Kft. magazin és könyv divízióigazgatója volt évekig. Kiemelkedő eredményeket ért el számos termék és szolgáltatás megújításával, piaci bevezetésével.
Titkó Zsuzsanna, a korábbi női, gasztro és ifjúsági üzletág igazgató közös megegyezéssel távozik a cégtől.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság