A program azonnal reagált a koronavírus járvány kitörésekor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett 2020 tavaszán kríziskonstrukciókat hoztunk létre a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretein belül a bajba jutott vállalkozások mielőbbi megsegítésére - mondta Krisán László, a programot koordináló Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
A konstrukciókat eredetileg 2020 év végéig hirdették meg, majd első ízben az igénybevételi határidejük 2021. június 30-éig lett meghosszabbítva, és most a legújabb rendelkezések szerint, az Európai Bizottság vonatkozó közleményével összhangban a Krízishitelek minimum 2021. december 31-éig a vállalkozók rendelkezésére állnak - jelentette be a vezérigazgató.
A vállalkozások eddig éltek a lehetőséggel: a program kríziskonstrukciói keretében azok indulása óta már több mint 33 ezer hitelkérelmet nyújtottak be a vállalkozások, több mint 1000 milliárd forint értékben.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások számára a napi kiadásaik finanszírozása az elsődleges: a 2020-ban megkötött hitelszerződések 97 százaléka, a szerződött hitelösszeg tekintetében pedig az ügyletek 95 százaléka volt folyószámla- vagy forgóeszközhitel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért