Karácsony Gergely főpolgármester az eseményen azt mondta: az FKF minden munkatársának "kiemelten fontos szerepe lesz a tiszta és zöld Budapest megteremtésében". Hozzátette, hogy "nagyon nagy" terveik vannak a társasággal, ma ezeket a terveket leginkább a "kukaholding rendszere" korlátozza, ugyanis megítélésük szerint ez Budapesten nem vált be.
A városvezetés szerint ahhoz, hogy a várostisztasági céljaikat el tudják érni, szükség lenne arra, hogy az FKF visszaszerezze az autonómiáját, és a fővárosiak által befizetett közszolgáltatási díjakat valóban teljes mértékben fel tudják használni erre.
Kapcsolódó
A megállapodás aláírói, Szalmásy Miklós megbízott vezérigazgató és Király András, az FKF szakszervezetének titkára egybehangzóan kijelentette: jó bérmegállapodást sikerült kötni. A cég az alapbéremelésen túl bevezette a Budapest-pótlékot, továbbá ezt egészíti ki egy egyösszegű Budapest-jutalom. Mindez lehetővé teszi, hogy a társaságnál munkaviszonyban töltött idő alapján a dolgozókat többletelismerésben részesítsék.
A vezérigazgató, a vezérigazgató-helyettesek, a főigazgatók, az igazgatók, az osztályvezetők, az üzem- és üzemegység-vezetők nem részesülnek bérfejlesztésben. A megállapodás szerint a két éve vagy annál hosszabb ideje a társaságnál dolgozó munkavállalók a munkaviszonyban eltöltött idő alapján megkapják a Budapest-pótlékot, valamint az éves jutalom összege fejenként bruttó 270 ezer forintra emelkedik.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál