A tiszapüspöki Kall Ingredients Kft. taggyűlése 2022. november 3-án elhatározta a törzstőkéjének 15 millió euró (6 milliárd forint) összegű pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával történő felemelését. A vagyoni hozzájárulás szolgáltatására kizárólag az MKB Magántőkealap jogosult - tette közzé az Opus Global Nyrt. a leányvállalatát érintő befektetői tájékoztatást a BÉT honlapján. Az Opus legnagyobb részvényese közvetve és közvetlenül Mészáros Lőrinc.

A tőkeemeléssel tulajdonrészt is szerző MKB Magántőkealap - amelynek korábbi neve Equilor II. Magántőkealap volt és 2021 júniusában vették nyilvántartásba - egy zártkörű magántőkealap, a befektetési jegyeinek tulajdonosai nem ismertek. Az alap kezelője - az MKB, ma már Magyar Bankholding tulajdonában lévő - MKB Befektetési Alapkezelő Zrt. Ez alapján feltételezhető, hogy a magántőkelap tulajdonosai nem állnak távol a Kall tulajdonosi körétől.

Hétmilliárdos tagi kölcsön is érkezett

A Kall Ingredients évi 500 ezer tonna kukorica feldolgozására képes, abból izocukrokat és alkoholt gyárt, amit főként nyugatra exportál. A létrehozását és működését milliárdos nagyságrendű állami és uniós támogatások, valamint támogatott bankhitelek (Eximbank-MFB-MKB) segítették; 2018 óta termel, de még nem hozott komoly profitot a tulajdonosoknak - sőt, a gabona-, a csomagolóanyag- és az energiaárak emelkedése miatt tavaly és idén is plusz milliárdokat kellett betenniük a termelés finanszírozásához (erről itt is olvashat). A Kall idén az Opustól "7,1 milliárd forint tagi kölcsönt kapott az operatív tevékenység támogatására" - derül ki a többségi tulajdonos Opus Global 2022. első féléves jelentéséből.

Közös válságkezelés

Hasonló problémákkal küzd a szintén Opus-tag, Viresol Kft. is, amely búzából gyárt keményítőt Visontán. Itt a tagi kölcsönt elsősorban a hitelszerződések újratárgyalásához használták fel, a beruházási hitelek átstrukturálásával kapcsolatos előtörlesztés és a forgóeszközhitel tőketörlesztése könnyített a cég likviditási helyzetén - derül ki az Opus féléves jelentéséből. Új hitelszerződést írtak alá júniusban az MKB Bankkal és az állami Eximbankkal. Az Opus élelmiszeripari ágazatának - azaz a Kall Ingredients és a Viresol keményítőgyárak - hitel- és kölcsönállománya 114 milliárd forintra nőtt 2022. június 30-ra, ami 18 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi kötelezettségállománynál. Ebből a tagi kölcsön/hitel 17 milliárddal 44 milliárd forintra nőtt. A "szinergiák kiaknázása érdekében a Kall és a Viresol közös menedzsmentirányítás alá került 2022. június 1-jétől, annak érdekében, hogy a társaságok működését hatékonyabbá tudják tenni, ezáltal javítva versenyképességüket. A társaságok élére multinacionális vállalati tapasztalattal rendelkező ügyvezető került, Marinus Welten Antonie személyében." Az élelmiszeripari cégek 2022-ben új kockázati tényezőkkel szembesültek, nem csak a magas alapanyag- és energiaárakkal, hanem az alapanyag és energia esetleges, részleges hiányával, illetve az elszabadult infláció is érezteti a hatását - előfordulhat, hogy a fogyasztás visszaesik, amely azonnal kihat a termékek eladhatóságára - írta az idei kockázatokról az Opus jelentésében.A Viresol tulajdonosa az Opus Global (51 százalék), a Talentis Group Zrt. (Mészáros Lőrinc cége, közel 16 százalék) és a Duna Aszfalt Zrt. (Szijj László cége, 33 százalék)

Csökken az Opus része

Az MKB Magántőkealap vagyoni hozzájárulásával a Kall Ingredients törzstőkéje 816,9 ezer euróval 7,816 millió euróra emelkedik, a fennmaradó rész, 14,183 millió euró a Kall tőketartalékába kerül. A törzstőkeemelés eredményeként az Opus Global közvetlen részesedése a Kallban 74,3 százalékra csökken (a korábbi 83 százalékról) - derül ki az Opus tőzsdei közleményéből.

A Kallba 2019-ben az állami MFB Zrt. leányvállalata, az MFB Invest Zrt. is befektetett 17,5 millió eurót (akkori árfolyamon 5,6 milliárd forintot), amivel 17 százaléknyi üzletrészt szerzett.

A honlapja szerint a tiszapüspöki Kall Ingredients "Európa legfiatalabb és legmodernebb kukoricafeldolgozó üzeme", amely a felvásárolt kukoricából élelmiszer-alapanyagokat: folyékony cukortermékeket és keményítőszármazékokat, valamint alkoholt és takarmány-alapanyagokat állít elő. A tavalyi üzleti évet mintegy 136 millió euró (akkori árfolyamon 50 milliárd forint) nettó árbevétel mellett 15,5 millió eurós (5,7 milliárd forint) veszteséggel zárta.

MKB és Equilor - frissítve

A hatmilliárdos tőkét juttató MKB Magántőkealap előző neve Equilor II. Magántőkealap volt, és az Equilor Alapkezelő kezelte, amelynek többségi tulajdonosa az az Equilor Befektetési Zrt. volt közvetve októberig, amelyben augusztusban szerzett több mint 50 százalékos tulajdont és kizárólagos irányítási jogot a Gránit Bank Zrt. Cikkünk megjelenése után az Equilor jelezte, hogy az Equilor Befektetési Zrt. már nem tulajdonosa az Equilor Alapkezelőnek, a részvénycsomagját szeptemberben átadta az EQA Eszközkezelő Zrt.-nek. Az EQA-nak pedig októbertől 50 százalékban a Közép-Európai II. Magántőkealap a tulajdonosa. Az utóbbi magántőkealap alapkezelőjét Szécsényi Bálint vezeti, aki „befolyással rendelkezdő tagja” is az alapkezelőnek, és az Equilor Befektetési Zrt. igazgatóságának elnöke. A Közép-Európai II. Magántőkealap ugyanakkor az Equilor Befektetési Zrt.-nek is - 49,9 százalékos - tulajdonosa.
A Gránit Bank Tiborcz István - Orbán Viktor vejének - az érdekeltsége. Tiborcz BDPST Zrt. nevű cége - a TiberisDigital Kft.-n keresztül - vásárolta meg a Gránit Bank részvényeinek több mint 57 százalékát és többségi irányítási jogát. Ehhez pedig - a cégadatok szerint - a Mészáros-féle MKB Bank is adott hitelt. A BDPST TiberisDigitalban lévő üzletrészére az MKB februárban, a tulajdonosváltáskor jegyzett be zálogjogot. Az MKB már a Gránit Bank korábbi többségi tulajdonosát, az elnök-vezérigazgató Hegedüs Éva E.P.M. Tanácsadó Kft. nevű cégét is hitelezte 2015-ben, majd 2019-ben - e cégről idén lekerült a zálogjog, felkerült viszont a TiberisDigitalra. A Hitelbiztosítéki Nyilvántartás publikus adatai szerint a TiberisDigitalon jelenleg az MKB-nak egy négymilliárd forint tőkeösszeg és az E.P.M.-hitelcsomag összesen mintegy 9,5 milliárd forint tőkeösszegei és azok hitelszerződésekben meghatározott kamatai és egyéb költségei erejéig van bejegyezve zálogjog.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!