A felek erről tavaly szeptember 2-án már aláírták az adásvételi szerződést - írja a Napi Gazdaság. Akkor a két cég abban állapodott meg, hogy az ügyletet legkésőbb ez év végéig lezárják. A vásárlás tárgyát képező két energiatermelő egység egyébként 2013 júniusa óta nem üzemel, működésüket az E.On ugyanis a kedvezőtlen gazdasági környezetre hivatkozva "tartósan szünetelteti". A két erőműben kapcsoltan hőt és áramot is előállítottak ezt megelőzően, ám ez a tevékenység veszteséget okozott a viszonylag magas gázár és az alacsony áramértékesítési díjak miatt.
Az E.On ezért 2013-ban a fűtési időszak előtt felújított és kialakított csak hőt előállítani képes kazánokat a két erőmű telephelyén, hogy ezek biztosítsák a távhőellátást a két nagyvárosban. Ezek ma is működnek, és mint a Veolia korábban lapunkkal közölte, a tranzakció során elsősorban ezeket az eszközöket tartották szem előtt.
A társaság tavaly arról számolt be, hogy a két erőmű esetében hosszabb távon vizsgálják a biomassza-tüzelés alkalmazásának lehetőségét is. Az adásvétel után a Veolia portfóliója 760 megawatt hő- és 160 megawatt villamosenergia-termelő kapacitással bővül.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál