Novotni István elmondta: tavaly az év első felében ezer Hajdu-terméket, nagyobbrészt a megújuló energia hasznosításában fontos szerepet játszó indirekt forróvíztárolót értékesítettek Oroszországban, az idei év első felében - a gazdasági-politikai nehézségek ellenére - 15 százalékkal növelték ezt a mennyiséget. Piaci részesedésük ebből a termékből 3 százalék Oroszországban.
A társaság termékeit az orosz behozatali tilalom nem érinti - jegyezte meg Novotni István. Ugyanakkor a vállalat is érzékeli a jelenlegi külpolitikai helyzet közvetett hatását, elsősorban a rubel árfolyamának jelentős változásában - tette hozzá.
A vezérigazgató közlése szerint a termékeit - a megújuló energiát hasznosító indirekt forróvíztárolókat, hőszivattyús tartályokat, a Magyar Termék Nagydíjas puffertárolókat - 28 országba szállító, a Hajdu cégcsoporthoz tartozó Hajdúsági Ipari Zrt. az idei évre 6 milliárd forint tervezett árbevételének 7 százaléka származik az oroszországi eladásokból. Az idei teljes évet tekintve a tavalyihoz képest 20 százalékos értékesítés-növekedést várnak Oroszországban, s az értékesítés növekedésével saját szervízhálózat kiépítését is tervezik - fűzte hozzá.
Novotni István elmondta: kitartó, alapos munka eredményeként a Hajdu Zrt. Moszkva mellett Szentpétervárott, az Ural területén, egészen a Fekete tengerig értékesíti termékeit. Érdekességként megemlítette, hogy gyártmányaik már eljutottak Szahalinra és Vlagyivosztokba is.
A Hajdu márkanév ismertté tételéhez hozzájárult az is, hogy a társaság évek óta képviselteti magát a moszkvai AQUA-THERM szakmai kiállításon, ahol legutóbb 34 ország, több mint 27 ezer látogatója előtt mutatta be termékeit - jelezte Novotni István, hozzátéve: az orosz piachoz hasonlóan jól teljesít a vállalat Romániában is, értékesítésüket csaknem megduplázták az elmúlt egy évben.
Romániában elsősorban a villanybojlerek kelendőek, de növekedésnek indult a puffer- és szolár tartályok értékesítése is - tájékoztatta az MTI-t a Hajdu Zrt. vezérigazgatója.
.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró