Az FKF tájékoztatása szerint több olyan hiánymunkakört is sikerült betölteni az elmúlt hetekben, amelyre hosszabb idő óta kerestek jelölteket: ilyen például a hulladékrakodó, a köztisztasági gépjárművezető, a köztisztasági takarító, a gépjárműszerelő és a lakatos - idézi az MTI a Világgazdaság cikkét.
Egyelőre nem változott meg számottevően a fővárosi lakosság hulladéktermelési szokása, a keletkező hulladék mennyiségének nagyságrendjében és összetételében sincs eltérés a járvány kezdete óta. Az FKF és az alvállalkozói által - Budapestről és az agglomerációs településekről - elszállított hulladék mennyisége az első negyedévben körülbelül 139 ezer tonna volt, amely nagyjából megegyezik a 2019-es hasonló adattal.
A közszolgáltatók napi jelentést küldenek az NHKV-nek. Ezekben eddig nem volt szó a hulladék begyűjtésével kapcsolatos problémáról. Az FKF-nél sem kellett módosítani a hulladékbegyűjtés rendjén. A lomtalanítást viszont egészségvédelmi okokból nemcsak Budapesten, hanem országosan leállították. Néhány hulladékudvart is bezártak, és a személyes ügyfélszolgálat is szünetel.
Az NHKV szerint az ágazat a kritikus időszakban is jól teljesít. A közszolgáltatók intézkedési tervvel készültek fel a járványügyi korlátozásokra - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
Koronavírus
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál