A tájékoztatás szerint mérőállás diktálása az első számla kézhezvétele előtt nem lehetséges, ugyanis a Főgáz-számlán szerepelnek majd a szükséges azonosítók. Ezután a fogyasztók a megszokott gyakorisággal rögzíthetik aktuális óraállásukat. Az első számla kézhezvétele után a Főgáz telefonon és interneten is lehetőséget biztosít a mérőállás megadására új fogyasztóinak.
Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: idén ősszel már az állam fogja ellátni a teljes hazai lakosságot földgázzal. A kormány célja, hogy az Európai Unióban megszokotthoz képest jóval magasabb színvonalon, de sokkal kedvezőbb áron adják a gázt a magyar családoknak.
Kapcsolódó
Amennyiben egy felhasználási hely az E.on-tól tartozás miatt kikapcsolt felhasználási helyként kerül át a Főgázhoz, akkor kérhetik majd a visszakapcsolást, ha az E.on-nál rendezték a tartozást, és ezt dokumentummal igazolják a Főgáznak. Sikeresen zárult le a Főgáz és az E.on közötti lakossági földgázfogyasztók átadás-átvétele. A fogyasztóknak nem volt teendőjük, a törvényi előírás alapján automatikusan létrejött a határozatlan idejű szerződés a fogyasztók és a Főgáz között, valamint a csoportos beszedési megbízások is átkerülnek az E.on-tól a Főgázhoz.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás