Bár a szokásosnál jóval hidegebb volt az idei március, a nyugati országokkal ellentétben a hazai földgáztárolókban március végén is jelentős volt a készlet - írta sajtóközleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Az európai és a hazai földgázpiacokon jelentős piaci áremelkedést hozott a március,- közölték, amit elsősorban az elhúzódó hideg időjárás okozott. A korábban nem látott szintre dráguló szén-dioxid-kvóták visszaszorították a széntüzelésű erőművek villamosenergia-előállítását és növelték a gázerőművek termelését. A szén-gáz helyettesítésből eredő gázkereslet növekedése a jövő évre vonatkozó gázárakat is megemelte.
Kapcsolódó
A szokásosnál hidegebb időjárás miatt a hazai gázfogyasztás is emelkedett - közölte a MEKH, amely a tavaly márciusinál 8,4 százalékkal volt több, és elérte 12,9 TWh szintet. A lakossági igények mellett a földgáztüzelésű erőművek gázkereslete is sokkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. (A hivatal néhány napja azt közölte, hogy az áprilisi gázfogyasztásunk meghaladta 942 millió köbmétert, és ez mintegy 200 millió köbméterrel több, mint egy évvel korábban.) Ennek következtében emelkedett az importált források és a hazai kitermelés súlya, miközben a kitárolás már lecsengőben volt.
Így március végére jelentős többletek maradtak a tárolókban a tavalyi évi maximális feltöltés után. Ez a magas tárolói készletszint csak néhány régiós országra (Ukrajna, Szlovákia) jellemző a MEKH szerint; tőlünk nyugatra a téli hónapokban elfogytak a tavaly nyáron betárolt készletek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra