November 28-án tárgyalt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Metro vezetése. A cég a bérek kapcsán olyan ajánlatot tett, ami meglehetősen távol állt a KASZ követelésétől, így ezt az ajánlatot a tárgyalódelegáció nem fogadta el.
A Metro pedig a bérajánlatát visszavonta, és a mai napra újabb béremelési javaslatot készített. A második ajánlat ugyan némiképp eltért az előzőtől, azonban nem tartalmaz érdemi előrelépést, amit ezért a KASZ nem tudott elfogadni - adta hírül a szakszervezet.
Mivel tisztán látszik, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a KASZ megalakította a sztrájkbizottságot. A cégnek a jogszabályok szerint 7 napja van arra, hogy tárgyaljon a szakszervezettel, és elfogadható bérajánlattal álljon elő.
Ha ez nem történik meg, sztrájk lesz, mégpedig olyan időpontban, amely fájni fog a cégnek - fogalmazott a KASZ. A szervezet hamarosan közzéteszi a követeléseit, azonban a cég ragaszkodik ahhoz, hogy a mai napon kommunikálja saját béremelési terveit a dolgozók felé, ezért fontos leszögezni, hogy az nem egyezik a szakszervezet véleményével - írta közleményében a KASZ.
A korábbi hírek szerint a Metro Kereskedelmi Kft. mintegy 2600 munkavállalója 40-50 százalékát garantált bérminimumon foglalkoztatja, az összeg az idei bruttó 161 ezer forintról jövőre kötelezően 180,5 ezerre nő. A KASZ bruttó 185 ezer forint körüli minimális keresetet szeretne elérni - írtuk meg korábban.
Fejtörést okozhat a Metrónál a középvezetők helyzete is, akik négy-öt éve várnak a béremelésre. Vannak közöttük, akik 190 ezer forintot keresnek, esetükben elkerülhetetlennek tűnik a 30-40 ezres pluszjuttatás, hiszen a növekvő bérminimummal összecsúsznak a bérsávok, és feszültség alakulhat ki a dolgozók között.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta