A december 31-én kiírt, 18 mentőjármű szállítására vonatkozó tenderét január 6-án máris módosította az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), mégpedig a rendelt mennyiséget jelentősen, 61 járműre megemelte, ami a teljesítés során még 30 százalékkal, azaz 18 autóval bővülhet - derül ki a szervezet közbeszerzési felhívásából. A beszerzés becsült értéke - áfa nélkül - 1,14 milliárd forint, amit nem uniós forrásból, hanem költségvetési támogatásból finanszíroznak. Az új pályázatról Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is beszélt a csütörtöki, az egészségügyi dolgozók bérrendezéséről, illetve annak forrásairól szóló sajtótájékoztatóján, a vásárlás teljes értékét 1,45 milliárd forintban jelölte meg. Az új mentőket június 30-ig kell leszállítani.
Decemberben már lezárult egy szintén B típusú, mentőautók szállítására kiírt tendere az OMSZ-nak. A 30 plusz 9 jármű felszerelésére és szállítására vonatkozó beszerzést négy ajánlattevő közül a finn székhelyű Profile Vehicles Oy nyerte meg, nettó 459,5 millió forintért. A speciális járművek kialakításával foglalkozó finn cég a honlapja szerint Mercedes-Benz Vito, Ford Tranzit és Chevy Van típusú autókra alakítja ki sárga színű mentőjárműveit.
A most meghirdetett, nyílt közbeszerzési eljárásra február 14-ig lehet ajánlatot tenni. A pályázóknak rendelkezniük kell az előző három év átlagában legalább nettó 250 millió forintos forgalommal. Referenciát kell benyújtani 2010-2011-ben évi legalább tíz, B típusú mentőgépjármű szállításáról vagy azok legalább nettó 300 millió forintos értékesítéséről. Az ajánlatok közül az ár alapján hirdett nyertest az OMSZ nyertest, a legkedvezőbb kiválasztására árlejtést alkalmaznak.
Az ajánlott gépjárműre a forgalmazónak vagy a gyártónak jótállást kell vállalnia 300 ezer futott kilométerig vagy legfeljebb hat évig, és teljesíteni a jótállás körébe tartozó javításokat és műszaki felülvizsgálatokat az ajánlati áron kívüli költségek nélkül. A nyertesnek 300 ezer kilométerig 24 órán belüli pótalkatrész-ellátást is biztosítani kell az alapautóra és a betegtérre vonatkozóan egyaránt - derül ki az OMSZ ajánlati felhívásából.
Az OMSZ tavaly 37, C típusú mentő (esetkocsi) szállításáról is megállapodott - az arra kiírt közbeszerzést megnyerő - magyar Scorpio Kft.-vel, nettó 679 millió forintért. A cég Volkswagen Crafter alapjárműre alakította ki a mentőautóit alvállalkozójával, a szlovák Panax FCS. s.r.o.-val közösen. Az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság többször is vizsgálta, a pályázaton először a lengyel székhelyű, német érdekeltségű W.A.S. Wietmarscher Polska Sp. z.o.o-t hirdették ki győztesnek, majd a Scorpio jogorvoslatának helyt adva az OMSZ újraértékelte az ajánlatokat, és végül a Scorpiót választották ki szállítónak.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)