A szakportál azt írja, hogy nyolc óra előtt néhány perccel szállt le a budapesti repülőtér 31L futópályáján a FedEx Boeing 757-200F áruszállító repülőgépe: de egy hidraulikai meghibásodás miatt olajos folyadék került a kifutópályára: a repülő nem is tudta elhagyni a futópályát, a C (Charlie) jelű gurulóútnál megállt.
A leszállást követően a repülőgéphez riasztották a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységeit és a repülőtéri műszaki mentőket, akik körülvették és átvizsgálták a repülőgépet. Félórával a leszállás után tudták csak levontatni a gépet a kifutóról, ezután még körülbelül 20 percig nem használhatták a repülőgépek, az első induló járat háromnegyed kilenckor kezdte meg a felszállást.
Kapcsolódó
Mivel ez volt az egyetlen pálya - a 2-est éppen felújítják - le kellett állítani a repülőtér forgalmát.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok