Naponta körülbelül 850-1000 darab pótdíjazási esetet rögzítenek az ellenőrök. Ebből természetesen nem mindenki bliccelő, van, aki csak otthon hagyta a bérletét. Ilyen esetben két napon belül - kétezer forintos díj ellenében - van lehetőség az igazolvány bemutatására - jelezte Nagy Zoltán.
A BKK követeléskezelési vezetője az InfoRábióban elmondta, hogy 6-700 esetben van szükség pótdíj kiszabásra és behajtásra. A be nem fizetett pótdíjakra 2015-ben 37-38 ezer darab fizetési meghagyást bocsájtottak ki. Nem egyből ilyen levelet küldenek, a pótdíj a helyszínen 8 ezer forintba kerül, ha ezt ott nem rendezi az utas, 30 napon belül 16 ezer forintos az alappótdíj. A 31-dik naptól kezdve 32.500 forintért zárják le az ügyet.
Ha ez az összeg sem érkezik meg, fizetési felszólítást küldünk, igyekszünk ebben a szakaszban behajtani a követeléseket. Nem érdeke sem a BKK-nak, sem az ügyfélnek, hogy hónapokig, évekig, polgári peres eljárásig húzódjon el a történet. Ha nem reagál az ügyfél, nem köt semmilyen megállapodást, nem is kommunikál a BKK-val, akkor átadjuk a fizetési meghagyást a Magyar Országos Közjegyzési Kamarának, úgy már költségesebb a történet. Az előbb említett - 32.500 forint - összeg, mire a végrehajtási szakaszig elér, megduplázódik - figyelmeztet Nagy Zoltán.
Hozzátette, hogy a polgári perek 98 százalékát a BKK nyeri, alapvetően megalapozottak a követeléseink. Van, aki 30-35-ször is bliccel, mire fizetési meghagyást bocsájtunk ki, ha összeszorozzuk, akár milliós tételig is eljuthat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint