Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes előterjesztéséből vált világossá, hogy a BKV és BGYH vezérének is jelentősen emelkedett a bére 2024 februárjától. Karácsony Gergely főpolgármester már jóváhagyta helyettese előterjesztését. 

„Olyan javadalmazási szabályokat alkottunk, amelyek fizetési plafonokat jeleznek. A jövedelmek mértékét próbáltuk az állami cégekhez igazítani, a BKV esetében a MÁV-Start a referenciapont, a korábbi szabály szerint a MÁV-Start vezérének a fizetésének maximum 80 százalékáig terjedhet a BKV vezérigazgatójának javadalmazása. Két dologra hívnám fel a figyelmet. Egyrészt időközben a MÁV vezetőjét kinevezték a Volánbusz első emberévé is, ezért a MÁV-startos fizetését nem módosították. A másik pedig, hogy a többéves bérmegállapodásunk miatt 13,5 százalékos bérfejlesztés történt az egész Budapest-családban. Ahhoz, hogy a 13,5 százalékos emelést a BKV vezetőjének is megadhassuk, a 80 százalékos javadalmazási szabályt kellett emelnünk 90 százalékra”

– mondta az Indexnek Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy a helyettesek fizetésének mértékét a BKV szabályozza, de a teljes dolgozói körre nézve átlagosan 13,5 százalékos béremelkedés történt.

Elmondása szerint a BKV-vezér fizetése 2,3 millió forintról 2,6 millió forintra nőtt.

„A BGYH-t érintő módosítás nem a bérezésre, hanem a cafeteriaszabályokra vonatkozik. Az eddig általános szabályok szerint a cafeteria esetében a minimálbér háromszorosa volt adható, a módosítással ezt az ötszörösére növeltük” – tette hozzá Kiss Ambrus. A főpolgármester-helyettes azzal indokolta a döntést, hogy a BGYH-nál megkötött bérmegállapodás a cafeteriát érintő szabályokra is kiterjedt.

„Annak érdekében módosítottuk a javadalmazási szabályokat, hogy ugyanazt a cafeteriaszintet kaphassa meg a BGYH vezérigazgatója, mint az összes többi munkavállaló” – jelentette ki a főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus közlése szerint a BGYH vezetőjének fizetése 1,95 millióról emelkedett 2,2 millió forintra.

10 millió forintos prémiumot kapott a BKV-vezér

Korábban a kormánypárti Wintermantel Zsolt Bolla Tibor BKV-vezér prémiumát kérte számon Karácsony Gergelyen. A BKV az Indexnek reagálva elmondta, hogy jutalom helyett megérdemelt jövedelemről van szó, amit az igazgató 2022-es egész évi munkájáért kapott.

A BKV azt írta az Indexnek, hogy a kitűzési, értékelési és kifizetési eljárásrend maradéktalanul megfelel a hatályos szabályoknak. Bolla Tibor 2022-es munkájáért 9,6 millió forint prémiumot vett fel. A 2022. évi üzleti terv elfogadása után már nyár elején megkezdődött a fővárossal a vezérigazgatóra vonatkozó 2022. évi prémiumkitűzési feladatok egyeztetése. A tényleges decemberi kitűzés ezt az egyeztetési folyamatot véglegesítette – tette hozzá a BKV. 

A vállalat közölte, hogy a folyószámlahitel csak részmegoldás volt, a társaság költségcsökkentési intézkedéseket hajtott végre, melynek eredményeként a BKV Zrt. 4,3 milliárd forint megtakarítással zárta a 2022-es évet.

A BKV szerint a pontos feladatokat a prémiumfeladatok teljesítésének lejelentése tartalmazza, amelyet a főpolgármester értékel, és dönt a kifizetés teljesítéséről. A lejelentés a BKV Zrt. éves beszámolójának elfogadása után készül, amiről a következő év közepén születik döntés.

Megvan a megállapodás: ekkora emelést kapnak a BKV-sok

Már januárra érvényes lesz a bérfejlesztés: az elfogadott bérmegállapodás alapján a 12,5+1 százalékos keretet figyelembe véve az alapbérfejlesztés mértéke átlagosan 12,5 százalékos, ezen felül emelkednek egyéb bérelemek is.