Karácsonykor szürke, fekete hó hullott a szibériai Irkutszk közelében több munkástelepen is – erről maguk az ott lakók tettek először közzé felvételeket a közösségi médiában. Először a Markov nevű településen élők panaszkodtak, majd helyben más munkások lakta településekről is hasonló beszámolók érkeztek – írja a Tajga.info.
A helyi fogyasztóvédelmi főosztály, Roszpotrebnadzor az orosz sajtó megkeresésére válaszolva azt nyilatkozta, hogy a szürkés, feketés szín a fűtőberendezések működésekor keletkezett melléktermék, a korom pedig a kedvezőtlen meteorológiai körülmények következtében kerülhetett a légkörbe. Ezt végül a szél és a hó juttatta el a már említett irkutszki területekre. Hozzátették: a közelben nincsenek ipari üzemek, és nem lehet károsanyag-kibocsátás sem.
Mérési eredményeik alapján nem regisztrálták a levegőkoncentrációban a szálló anyagok, köztük a korom megengedett határérték feletti mennyiségét. A káros anyag kibocsátás a normán belül maradt – közölte a Roszpotrebnadzor regionális osztálya.
Mindenesetre a Novo-Irkutszki hőerőmű ettől függetlenül megkezdte helyi technológiai berendezéseinek felülvizsgálatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja