Idén immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg Az év honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre kétszáz nevezés érkezett.
A média kategóriában az idén elindított, új külsővel, portálmotorral és tartalommal megjelenő Infostart.hu kapta Az év honlapja elismerést. A 12 tagú szakmai zsűri méltatása szerint az InfoRádió készítői által létrehozott, de önállóan működtetett portál mind a technikai megvalósítás, mind tartalmi megoldások tekintetében kiemelkedett a pályázók mezőnyéből.
Az új hírportál mintaszerűen nyújtja mindazt, amit egy hírszolgáltatótól elvárunk, mindezt egyszerű, minden zavaró elemtől mentes dizájnnal. Ami ritkaság, hogy a jelen felhasználói szokásokat és trendeket maximálisan követve, mobilon nem egyszerűen ugyanúgy, hanem talán még jobban is működik, mint asztali gépeken - hangzott a zsűri értékelése.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben