Az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Program Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázatot a februárban lezárt társadalmi egyeztetése után sokan várták már, mivel a külföldi piacra lépéshez szükséges szinte összes folyamatot támogatja: lehet pénzt szerezni többek közt piacelemzésre, partnerkeresésre, marketinganyagok készítésére, tanácsadásra, de még szervezetfejlesztésre is.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megjelent dokumentáció szerint a hárommilliárd forintos keretösszegre augusztus elsejétől 2013 március 15-ig lehet pályázni, az elképzelések szerint 600-800 céget támogatnának minimum 3, maximum 20 millió forint értékben. Az pályázati részvétel elvárása többek között, hogy ne csökkenjen a munkahelyi létszám, illetve a tenderezőnek vállalnia kell, hogy egy marketing felelősi posztot hoz létre a cégében, akit a fenntartási időszak végéig meg is tart. Ez utóbbi bérköltségét 12 hónapig egyébként úgyszintén megpályázhatjuk.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja