A kapható tojások közül tízből kilenc magyarországi termelőtől származik az agrárgazdasági kamara adatai szerint, alig van import, de így is drágul. A magyar termelők ugyanis egyre többet kérnek a tojásért, például azért, mert ismét madárinfluenza járvány van a keleti, dél-keleti megyékben.
Emellett a takarmányárak, az energia- és a munkaerőköltségek emelkedése azt eredményezte, hogy a termelők jó része most már az önköltségi szint közelében működik - mondta az agrarszektor.hu munkatársa az RTL Híradónak. A takarmány már majdnem kétszer annyiba kerül, mint egy éve. Egy tonna búzáért 150 ezer forintot is kérnek az árutőzsdén - még soha nem volt ennyire drága.
A háború okozta bizonytalanság miatt tovább emelkedhetnek az árak, a tojás bolti ára még 10 százalékkal emelkedhet a következő hónapokban.
A legolcsóbb, akciós tojások sem lesznek darabonként 55-60 forintnál alacsonyabb árszinten, a jellemző ár inkább 70-80 forint lesz - véli Raskó György agrárközgazdász. A hús, a kenyér és a tejtermékek sem lesznek már idén olcsóbba.
A Világbank is további áremelkedést jelzett előre a friss jelentésében: globálisan idén megközelítheti a 23 százalékot az élelmiszerek drágulása.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra