A beruházás várhatóan 2015 második negyedévében készül el, segítségével évi 4,5 gigawattóra (GWh) zöldáramot állítanak elő és négy új munkahelyet hoznak létre az ormánsági településen - mondta Szabados Tibor, a cég ügyvezető igazgatója. Az üzemben a környező állattartó telepeken képződő sertés almos trágyát, növényi és élelmiszeripari melléktermékeket, hulladékot hasznosítanak majd energetikai célra. Az alapanyagokból várhatóan évente 2,2 millió köbméter biogázt állítanak elő teljesen zárt rendszerben.
Szabados Tibor elmondta, a villamos energiát a kötelező átvételi rendszerben a MAVIR Zrt. számára értékesítik, míg a keletkező hőenergia mezőgazdasági célt szolgál majd, fóliasátrak fűtésére használják fel. A működés során évente keletkező 9.700 köbméternyi szilárd, és 9.000 köbméternyi folyékony végtermék mezőgazdasági területeken hasznosul biotrágyaként, s így műtrágyát helyettesít. Szabados Tibor utalt arra, hogy a 625 millió forintos EU-s támogatást élvező, összesen 950 millió forintba kerülő beruházás révén évente 718 000 köbméternyi földgáz-felhasználás váltható ki.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál