Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Egyesült Államok sajátos rendszerén belül az egyik legerősebb demokratikus fék és ellensúly maga a választási rendszer, amelyben az elnöki ciklusok féltávjánál a kétkamarás törvényhozásában új választásokat tartanak. Mind az 538 képviselői helyért új verseny van ilyenkor, míg a szenátori pozícióknál nagyjából a mandátumok felére írnak ki új választást. A cél az, hogy az elnök és adminisztrációja munkájáról menetközben is véleményt mondjanak a választók, még ha nem is országos szinten.

A 40 éves csúcson lévő amerikai infláció, valamint az amerikai gazdaság felemás teljesítménye miatt az borítékolható volt, hogy az ezek miatt kifejezetten vegyes megítélésű Joe Biden elnöknek és a mögötte álló Demokrata Pártnak nagyon nehéz lesz a helyzete. Az pedig nagyjából másfél hónapja világossá vált, hogy inkább vereségre számíthatnak a november 8-i választásokon. 

Magyar idő szerint szerda reggelre pedig látszik is, hogy a Képviselőházban már inkább az a kérdés, hogy mekkora lesz a Demokrata Párt veresége. A Szenátusban pedig úgy fest, hogy minimális előnyt őrizhetnek meg a progresszív oldalon.

A felsőházi versenyben egyelőre a demokraták még úgy fest megőrzik a létező legkisebb többségüket: bár reggel 6-ra a szenátorok versenyében 45-46-ra a Republikánus Párt rendelkezett több képviselői hellyel, a még nem lefutott versenyekben a csatatérállamokban egyelőre a Demokrata Párt állt jobban.

Pennsylvaniában 60 ezer szavazattal vezetett John Fetterman, Wisconsinban 10 ezer szavazatra volt lemaradva Mandela Barnes a republikánus Ron Johnson mögött, aki jelenleg az állam mandátumával bír. Georgiában alig 8 ezer szavazattal állt vesztésre Raphael Warnock demokrata politikus, de itt még a nagyvárosi szavazatok nem futottak be. Washington államban pedig a szavazatok felének megszámlálása után Patty Murray a jelek szerint megőrizte a helyet a progresszívoknak.

A Szenátusban a Demokrata Pártot az nyugtathatja meg, hogy ha 50-50 szenátora lesz a két pártnak, akkor Kamala Harris alelnök lesz a döntő szavazat birtokosa. Egyelőre viszont az AP News, és a New York Times egy fős demokrata többséget jósol. Egyelőre csak Ohióban volt jobboldali előretörés.

A képviselőházban viszont egyelőre a Demokrata Párt négy helyet veszített az előző kamarához képest: a Republikánus Pártnak már 170 biztos helye van, szemben a demokraták 118 mandátumával. A meglévő székeknél így hiába várható, hogy a baloldaliak behúzzák a helyek 60 százalékát, egyszerűen már túl nagy a hátrányuk, hogy többségbe kerüljenek. Most a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy 224-225 helyet szerezhetnek meg a házban, a többséghez pedig 218 mandátum kell.