Megvédi a kormány a Dunaferrt, azon fognak dolgozni, hogy megbízható, stabil működést biztosító tulajdonosa legyen a vasműnek – ígérte a kormányfő azt követően, hogy bejelentette, hat hónapig állják a Dunaferr dolgozóinak bérét, összesen 16 milliárd forintból. Az köztudott, hogy gyár jövőjének biztosításához mindenképpen egy tőkeerős szakmai partner bevonására lesz szükség. Egyelőre azonban csak érdeklődők vannak.
Budapestre jöttek
A Népszava közben úgy tudja, a világ egyik legjelentősebb acélipari szereplője, a Metinvest Holding komolyan érdeklődik a vállalat iránt. A lap információi szerint a cég képviselői nemrég találkoztak Fábián Gergellyel, a gazdaságfejlesztési tárca iparpolitikáért felelős államtitkárával. A Metinvest részéről a fúziókért és felvásárlásokért felelős vezető, Jevgenij Selekov, és Andrij Kril, a vállalat nemzetközi kapcsolatainak irányítója jött a fővárosba.
A Dunaferrnél tavaly váltak igazán látványossá a problémák. Először a sajtóban jelenetek meg olyan értesülések, miszerint az óriásgyár bajban van, majd nem sokkal a dolgok odáig fajultak, hogy a cég kisebbségi tulajdonosa egy zsoldoscsapat bevetésével próbálta meg elfoglalni a gyárat.
Nem csak a Metinvest jelentkezett be
Az elmúlt napokban az is felmerült, hogy a brit–indiai acélipari óriás, a Liberty Steel szállna be a cégbe. Ők voltak azok, akik már decemberben is szállítottak szenet a Dunaferrnek azért, hogy ne álljon le a termelés, és emellett vállalták a vállalat ideiglenes működtetését.
Egy január 18-i hír szerint ugyanis a Liberty Steel három hónapos, feltehetőleg bérgyártásra vonatkozó megbízási szerződést kötött a cég felszámolásával megbízott vagyonfelügyelővel.
Keddre virradó éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben egy frissített jogszabály, amit láthatólag a Dunaferre lett átírva. Számos jel mutat arra, hogy a jogszabályt a felszámolás alatt lévő cégre alakítgatják. Másfél hónap sem telt el ugyanis, hogy a kormány ismét módosította a felszámolási és csődeljárás szabályait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Hótaposó után gumicsizma kell, sáros eső mossa el a havat