Nagy probléma lenne, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülne megállapodni, az uniós pénzek elmaradása 0,5 százalékkal csökkenthetné a gazdasági növekedést, növelné a CDS-felárakat, a forintra pedig további leértékelődési nyomást gyakorolna - mondta az MTI tudósítása szerint Csányi Sándor. Az elmúlt hét évben 57 milliárd euró, évente a GDP 4,5 százalékának megfelelő összeg érkezett az Európai Unióból az országba.
Magyarország gazdasága erősen integrálódott az európai gazdaságba - az export 75 százaléka a kontinensre irányul, az import 72 százaléka pedig onnan jön -, így az ország "osztozik Európa sorsában" - véli Csányi Sándor.
Az LNG, azaz a cseppfolyósított gáz soha nem lesz olyan olcsó, mint a vezetékes, így Magyarország és az EU csak veszíteni tud a jelenleg kialakult helyzeten - mondta a bankvezér, utalva arra, hogy a kontinens versenyképességének a csökkenése várható.
Recesszió jön
A világgazdaság kilátásai nem túl kedvezőek, majdnem biztos, hogy globális, európai és magyarországi szinten is recesszió következi.
A legnagyobb problémát a bankvezér szerint az infláció jelenti. A járvány miatt világszerte erős stimulusok voltak, az ellátási láncok zavara miatt kapacitásproblémák jelentkeztek, ezen felül pedig az áruvásárlások aránya emelkedett, sok leálló szektorban pedig munkaerőhiány lépett fel - összegezte az infláció hátterében álló folyamatokat. A háború csak tetézte a problémákat - tette hozzá Csányi.
Ami a bankrendszert illeti Európa súlya ezen a területen csökkent: 2010-ben még az öt legnagyobb bank európai volt, 2021-re azonban négy kínai és egy USA-beli került fel a lista élére - hívta fel a figyelmet a bankvezető. Az európai bankok növekedése és jövedelmezősége is alacsony; mára egy egységnyi profit megtermeléséhez kétszer annyi tőkére van szükség, mint 2007-ben.
A magyar bankszektor mérlegfőösszege 2010-hez képest majdnem megduplázódott, ebben nagy szerepet játszottak a támogatott hitelek. A különféle banki termékek igénybevétele a növekedés ellenére alacsony, megfelelő tőke és likviditás megléte esetén lenne még tér a növekedésre - véli Csányi.
A jogrend kiszámíthatatlansága is problémák forrása
Csányi Sándor beszélt arról is: ahogy a devizahiteleknek, a forinthiteleknek is megvan a kockázata, és jelezte, hogy nem megoldás a kamatstop bevezetése, illetve az sem fenntartható, hogy egyes ágazatok ne fizessék vissza a hiteleiket. Egyes kormányzati intézkedések, így a különadók versenyhátrányt okoznak a hazai pénzintézeteknek, ami a gazdaság szereplőire, a hitelfelvevőkre is kedvezőtlenül hat, a jogrend kiszámíthatatlansága pedig szintén problémák forrása.
"Úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaság-irányításban, hogy a bankszektor nehéz helyzetben van, alacsony a jövedelmezősége, nem éri meg ide befektetni. Nem hiszem, hogy akik a 2008-as válság kompenzálására ide betettek pénzt, még egyszer megfogják ezt tenni. Mi itt vagyunk, mi nem tudunk elmenni, nekem még kedvező is, ha néhányan elhagynák az országot, de a gazdaságnak nem" - fogalmazott a bankvezető.
Beszűkül a bankszektor hitelezési kapacitása
Az OTP-csoport a régióban 2021-ben szinte minden területen vezető szerepet töltött be, a legmagasabb volt a tőkére vetített megtérülése és a nettó hitel növekedése, legalacsonyabb a költségmutatója. A pénzintézet "túléli a jelenlegi nehézségeket és megerősödve fog kikerülni a helyzetből, nem jó azonban a magyar gazdaságnak, hogy beszűkül a bankszektor hitelezési kapacitása" - összegezte az MTI szerint Csányi Sándor a vándorgyűlésen.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)