A munkaerőhiányt nem ússzák meg a boltosok sem 2019-ben, így nem véletlen, hogy január első napjaiban is lázasan keresnek bolti eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, raktárosokat. A legnagyobb üzletláncok honlapjait nézve most ugyan kevesebb a meghirdetett álláshely, de még csak év eleje van - írta a kereskedelmi szakportál.
A boltos munkaerőpiacon még kitarthat a karácsonyi lendület, hiszen akkor minden alkalmazható embert bevonzottak a boltosok, és nyilván aki kellett és nem gondolta meg magát, az maradhatott. Ezzel együtt a januárban kevesebb árut kell mozgatni, mivel az év eleji forgalom hagyományosan a legkisebb. Ám így is érezhető a munkaerőhiány.
A hat legnagyobb üzletlánc álláshirdetéseit nézve a meghirdetett álláshelyek száma hozzávetőleg fele a néhány hónappal ezelőttinek. A legnagyobb munkaerőhiány az ország közepén van, a meghirdetett álláshelyek 60 százaléka budapesti és Pest megyei.
Feszültséget jelent az is, hogy a nyugati országrészben sem könnyű, sőt egyesek szerint számos esetben lehetetlen munkavállalót találni. Sőt, egyes nagyáruházak a keleti országrészben nem is hirdetnek álláshelyeket, mert jelenleg betöltött minden pozíciójuk.
| Lánc | Budapest | Közép-Mo. | Nyugat-Mo. | Kelet-Mo. | Összesen |
| Aldi | 8 | 19 | 19 | 12 | 58 |
| Auchan | 17 | 68 | 7 | 7 | 99 |
| Lidl | 52 | 42 | 87 | 26 | 207 |
| Penny | 18 | 13 | 15 | 24 | 70 |
| Spar | 48 | 39 | 68 | 7 | 162 |
| Tesco | 51 | 47 | 8 | 6 | 112 |
| Mindösszesen | 194 | 228 | 204 | 82 | 708 |
| Forrás: Céges honlapok, Blokkk.com-gyűjtés | |||||
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik