A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Az RTL Klub elégedetten zárta a Való Világ (VV) szériát − mondta lapunknak Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója, aki szerint pénzügyi szempontból nehéz megítélni egy-egy produkciót, így erre nem vállalkozott. Azt viszont elmondta, hogy folyamatos volt az érdeklődés a hirdetők felől. A magyar RTL kihasználta a médiatörvény teremtette új hirdetési lehetőséget, a termékelhelyezés iránt végig jelentős hirdetői igény mutatkozott. Kolosi hozzátette, a Való Világ történetében a jelenlegi volt a leghosszabb. Az elmúlt hónapokban a VV5 este kilenc és tíz óra között a legnézettebb műsorrá vált a 18−49 éves korosztály körében. Kolosi azt is elmondta, hogy ebben a realityben van dinamika, de arról, hogy mikor és hogyan folytatódik, egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
A Való Világ előző sorozata után összesen 292 millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), de a televízió élt a jogorvoslati lehetőségekkel, amelyek információink szerint a végéhez közelednek, s az addigi eljárások eredményeként várhatóan be kell fizetni az összeget. Információink szerint az RTL Klub a VV5 kapcsán nem adott okot a médiahatóságnak arra, hogy vizsgálatot indítson. (A TV2 korábban véget ért reality showj-át egymillió forintra bírságolta az NMHH).
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja