A bíróság úgy találta, Bige szabadlábon akadályozná a büntetőeljárást, attól viszont nem tartottak, hogy elrejtőzne vagy elszökne, hiszen azt az elmúlt hónapokban bőven megtehette volna - olvasható a portálon.
Az ügyészég 800 millió forintos vesztegetéssel gyanúsítja Bige Lászlót, mondván, leértékelten adott el jó minőségű műtrágyát nagykereskedőknek, akik aztán azt piaci áron értékesítették tovább, a hasznon pedig osztoztak a vállalkozóval.
Kapcsolódó
Az ügyészség a mostani gyanúsításban egy kereskedővel folytatott ügyleteket emelt ki, amelyek 2011 és 2016 között zajlottak" - mondta a hvg.hu-nak Zamecsnik. A vesztegető partner azonban nem gyanúsított, aminek az lehet az oka, hogy együttműködik a hatóságokkal. A kiléte titkos, de a hvg.hu információi szerint egy évente több milliárd forint forgalmú, tatai nagykereskedő cégről, illetve annak tulajdonosáról van szó.
Bige a büntetőeljárás másfél évvel ezelőtti kezdete óta tagadja, hogy törvénytelenséget követett volna el, szerinte az ügy hátterében az áll, hogy valakik tönkre akarják tenni és megszerezni a vállalkozásait.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság