Négy hónapja léptek életbe az EU második pénzforgalmi irányelvének (Revised Payment Services Directive - PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései. A Számlázz.hu pedig az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte az MNB-től az úgynevezett AISP (Account Information Service Provider) engedélyt, melynek értelmében - az ügyfelek hozzájárulása után - harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki adataihoz.
Most pedig Magyarországon először élesben is elindul a nyílt bankolás: az online számlázó autokassza rendszerébe mostantól a K&H Bank több mint 120 ezer vállalkozói és nagyvállalati ügyfele is becsatlakozhat, megspórolva ezzel akár heti több órányi munkát - adták hírül a cégek.
Kapcsolódó
A Számlázz.hu az autokasszának nevezett szolgáltatást három évvel ezelőtt indította el a MagNet Bankkal közösen. A szolgáltató tervei szerint a közeljövőben további bankok csatlakozhatnak majd - feltéve, ha az adott pénzintézet interfésze ezt lehetővé teszi. A szolgáltatásra pedig van igény: a számlázóprogram korábbi felmérése szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka használná az autokasszát, ha lenne erre lehetőség a bankjánál.
Nyílt bankolás a gyakorlatban
Így mostantól, ha beérkezik egy utalás a vállalkozás bankszámlájára, akkor az átutaláshoz tartozó számla az online számlázóprogramban automatikusan kifizetett állapotra vált. Így nem kell hosszú perceket tölteni egyetlen bizonylat kézzel történő adminisztrációjával, mert a rendszer megteszi helyette, mivel a tranzakció adatai (összeg, kifizetés dátuma) automatikusan megjelennek a Számlázz.hu-ban. Ha pedig a díjbekérő alapján érkezik utalás a bankszámlára, és még nem tartozik hozzá számla, akkor a rendszer azt automatikusan kiállítja és elküldi a vevőnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában