A Munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy csökkentett munkaidőben foglalkoztassák munkavállalóikat három hónapon keresztül állami támogatást igénybe véve.
A program iránt hatalmas az érdeklődés, a jelentkezők száma folyamatosan emelkedik, eddig 14 ezer vállalkozás nyújtott be kérelmet több mint 170 ezer munkavállaló álláshelyének megvédéséhez. A támogatási igények száma napról-napra több ezerrel növekszik, jól mutatva a program létjogosultságát és szükségességét. Az elbírálás folyamatos, a kormányhivatalok dolgozói feszített tempóban bírálják el a kérelmeket, eddig már több mint 150 ezer munkavállaló esetében született kedvező támogatói döntés - közölte az államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint.
A cégek és a munkavállalók közösen dolgozónként átlagosan több mint 165 ezer forint állami támogatásra pályáztak. A legnagyobb arányban a feldolgozóipar, a kereskedelem, a gépjárműjavítás, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, a szállítás, raktározás és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatok vállalkozásai részesülnek támogatásban. A tapasztalatok szerint a cégek - mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatokig - átlagosan több mint 2 millió forint támogatást igényelnek a statisztikai létszámuk több mint felére.
"Az Innovációs és Technológiai Minisztérium bértámogatási programjai összesen több mint 200 ezer munkavállalón segítenek. Az általános munkahelyvédelmi bértámogatás mellett népszerűek a kutatás-fejlesztési és innovációs munkakörökben dolgozókra célzott és az álláskeresők újbóli munkába állásához hozzájáruló munkahelyteremtő bértámogatások is" - mondta Bodó Sándor
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót