A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Február végén tárgyalja a Kúria a negyedik mobiltelefon-társasággal kapcsolatos beadványt − tudta meg a Napi Gazdaság. Elképzelhető, hogy a Kúria majdani jogerős ítélete helyben hagyja a Fővárosi Törvényszék határozatát, vagyis sem a negyedik szereplő, az állami MPVI Mobil Zrt., sem a jelenleg piacon levők nem kapják meg a frekvenciát. A jogi eljárás végére egy ideig még várni kell, s kérdés, hogy addig mi legyen az MPVI Mobil Zrt.-vel.
Feltehetően ez is szóba került a társaság novemberi és decemberi közgyűlésén, emellett minden bizonnyal ott született döntés arról, hogy lemondanak a cég vezetői. Információink szerint távozott az MPVI Mobil elnöke, Kalmár István és a társaság vezérigazgatója, Schmidt Pál is. A mobiltelefon-társaságnál sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták értesülésünket. Kalmár és Schmidt bábáskodott az új mobiltelefon-társaság megalakulásánál, ezért szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy távozásuknak üzenetértéke lehet − vagy teljesen új szereplők kellenek egy új koncepció megvalósításához vagy ezzel a lépésükkel azt akarták jelezni a szakemberek, hogy a cég gyakorlatilag megszüntette tevékenységét.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál