A napokban a kormány 3,8 milliárd forintot csoportosított át a Várban zajló fejlesztéseket bonyolító és az Orbán Viktor miniszterelnök irodájának otthont adó Karmelita kolostort üzemeltető Várkapitányság Zrt.-nek a költségvetési maradványokból. A várbeli fejlesztéseket takaró Nemzeti Hauszmann Terv is kapott még 3,7 milliárd forintot.
A kabinet még februárban döntött arról, hogy a Hauszmann-tervre 2019-ben 11,7 milliárd forintot kell biztosítani, majd 2020-ban 11,2 milliárdot, 2021-ben pedig 14,2 milliárdot.
Ugyanekkor a Várkapitányságnak 2019-re a meglévő egymilliárdos örökölt kerete mellé 5,8 milliárd forint támogatást ítéltek oda, ebből 3,9 milliárdot beépülő jelleggel, vagyis erre az összegre az elkövetkező években is számíthat.
Mindezt úgy, hogy a Várkapitányság 2019 elején még szűk 30 milliárd forinton ült, a pénz nagy része bankszámlákon pihent - derül ki a január elsején megszületett cég két elődje, a Várgondnokság Kft. és a Budavári Ingatlanfejlesztő Kft. 2018-as beszámolóiból - írta a portál.
A Várkapitányság már élete első pillanataiban igazi monstrum volt szüleinek beszámolói alapján: a 30 milliárdnyi bankszámlák mellett több mint 40 milliárd forintnyi ingatlan vagyonkezelését örökölte meg, plusz a 2018-ban elvégzett, 31 milliárd forintnyi beruházások és felújítások értékét. A végére összesen 108 milliárd forintos eszközállomány jön ki - igaz, a vállalat eszközei az állam tulajdonában vannak, csak kezeli őket.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Micsoda fordulat: Nyilvánosságra hozták a titkos Audi-szerződést
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő
Káoszba fulladt Németország a Google bakija miatt

Mérlegre tettük: Karácsonyék vagy az Orbán-kormány az adósa a másiknak?

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett
