A két biztosító részesedése együttesen közel 20 százalék a hazai biztosítási piacon, éves díjbevételük 240 milliárd forint, így a két cég együtt piacvezetővé válik a szektorban - írja a Pénzügyminisztérium.
A tárgyalások eredményes lezárása után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerezhet a hazai biztosítási szektor két meghatározó szereplőjében.
A vásárlással kapcsolatos egyetértési megállapodást tavaly decemberben írta alá Magyarország és a Vienna Insurance Group, a magyar kormány mostani döntésével a felek közelebb kerültek a szerződés megkötéséhez.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros