A cég kedden azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban forgalma 17 százalékkal, 555 millió euróra csökkent, ami jobb adat a szakértői várakozások átlagában szerepelt 548 millió eurónál - írja az MTI.
A cég kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 14 millió euró mínusz lett, nagyobb a várt 6 millió euró veszteségnél.
Kapcsolódó
A Hugo Boss azzal számol, hogy a folyó negyedévben értékesítése az első negyedévit jóval meghaladó mértekben, 50 százalékkal zuhanhat, majd a harmadik negyedévben fokozatosan javul a helyzet, a második fél évben összességben már nő az eladása és nyereség is termelődik.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium