Már csak az osztrák állam nem tett eleget a szindikátusi szerződésben foglalt kötelezettségének, miszerint tőkét emel a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-ben, miután a jelenleg 6,2 százalékos tulajdonrésszel bíró Strabag közel 89 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a cégben.
Egy friss kutatás szerint a szektorban dolgozó munkavállalók többségének nincs kötődése a cégéhez.
Matus Sutaj Estok belügyminiszter szerint talán mégsem egyedül cselekedett a merénylő, vannak erre utaló jelek.
Az Economx balatoni tapasztalatai szerint általánosságban „csak” 8-10 százalékos az emelés.
Még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.
Egyes elemzők szerint igen, mert ugyan szépen erősödik a forint, de ez nem tart sokáig.