A zalai megyeszékhelyen megnyitott második, több száz millió forintos beruházással kialakított McDonald's étteremben 70 új dolgozót foglalkoztatnak, az akadálymentesített vendégtérben 90, a teraszon további 31 ülőhelyet biztosítanak a vendégeknek.
A magyarországi McDonald's 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, amelynek két pillére az új éttermek nyitása, valamint a meglévő éttermek átalakítása a "Jövő Élménye" koncepció jegyében. A most megnyitott zalaegerszegi egységgel együtt már 10 új éttermet adtak át azóta, de jelenleg Pécsett, Velencén, Egerben, Szombathelyen, Baján és Kistarcsán is folynak újabb egységek építési munkálatai.
A gyorséttermeket üzemeltető társaság tavalyi gazdálkodási adatai még nem állnak rendelkezésre. A legutolsó nyilvános cégadatok szerint 2019-ben 41,041 milliárd, 2020-ban pedig csaknem 37,408 milliárd forintos éves árbevételt ért el a társaság. Adózott eredménye 2019-ben 5,556 milliárd, 2020-ban pedig 3,669 milliárd forint volt.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót