A lap szombati számában annyit közölnek, hogy az amerikai bíróság honlapja szerint a Sodexo Pass International SAS kérelmét augusztus 15-én iktatták. A tájékoztatásból nem derül ki, hogy mit követel a francia cég; témaként megadva az étkezési utalvány szerepel.
Ez utóbbiból az újság szerint arra lehet következtetni, hogy az Orbán-kormány által eszközölt átszervezések, illetve az Erzsébet utalvány bevezetése a perindítás oka. A Sodexo ugyanis egyértelmű vesztese volt a milliárdos magyarországi utalványüzlet állami kézbe vonásának.
A lap emlékeztet arra is: az ugyancsak francia Le Cheque Déjeuner csoport már tavaly decemberben elindította kártérítési eljárását ugyanezen a bíróságon e témában.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál