A Kötivizig honlapján azt közölte: folytatódott az árhullámok levonulása a Tiszán és mellékfolyóin, a Közép- és Alsó-Tiszán egyaránt apadó vízállások figyelhetők meg. A Tisza vízállása Szolnoknál kedd reggel 707 centiméter, apadó volt - írja az MTI.
Változatlanul elsőfokú készültséget tartanak fenn a Tisza jobb partján Kiskörétől Lakitelekig, a bal parton Kiskörétől Csongrádig, továbbá a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán, valamint a Hármas-Körös - szintén visszaduzzasztással érintett - jobb partján a torkolattól Kunszentmártonig - írták. Így az igazgatóság jelenleg az elsőfokú árvízvédelmi készültséghez kapcsolódóan 408 kilométeres védvonalszakaszon lát el nappali figyelőszolgálatot.
Az elmúlt napokban felfedezett hódüregek miatt a Zagyva jobb parti töltésén továbbra is pontszerű harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn - szerepel a közleményben.
Az igazgatóság hétfő délutántól elsőfokúra mérsékelte a készültséget a karcagi belvízvédelmi szakaszon. Továbbra is másodfokon védekeznek a jászkiséri és a kiskörei szakaszokon, míg elsőfokú a készültség a karcagi, a kisújszállási, a mezőtúri, a kunhegyesi, a törökszentmiklósi és a cibakházi, tiszakécskei, valamint a ceglédi belvízvédelmi szakaszokon
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál