Varga Mihály a lap keddi számában emlékeztetett arra, hogy "a balliberális kormányzás utolsó évében mindössze 13 milliárd forintot hagyott az állam adókedvezmény formájában a családoknál", körülbelül százezer szülőnél.
Ehhez képest 2011-ben már 180 milliárd forint maradt nagyjából egymillió szülőnél - hívta fel a figyelmet. A gyermekek után érvényesített kedvezmények együttes összege azóta évről évre emelkedett, idén 1,1 millió ember érvényesít majd a gyermekek után kedvezményt, a summa pedig megközelítheti a 280 milliárd forintot. Jövőre tovább emelkedik a két gyermeket nevelő és legális keretek között dolgozó szülőket megillető havi összeg - tette hozzá. A kormányzat számításai szerint 2018-ban már 310 milliárd forint maradhat a családoknál adó- és járulékkedvezmény formájában - írja az MTI.
Kiemelte azt is, hogy Magyarországon idén tíz százalék körüli mértékben nőhet az átlagbér, amit jövőre újabb markáns fizetésemelkedés követhet, miközben a rendszerváltozás óta nem dolgoztak annyian, mint most.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró