Az IMF-tárgyalásokat tárca nélküli miniszterként felügyelő politikus - miután kedden átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - újságíróknak azt mondta, minél hamarabb egyeztetéseket kezd elődjével Fellegi Tamással, a jegybank magyar delegációhoz tartozó tagjával és a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőivel. Ezt annak érdekében teszi, hogy már egy olyan egyeztetett állásponttal kereshessék meg a nemzetközi intézményeket, amelyet Brüsszelben és Washingtonban is képviselni tudnak.
Arra a kérdésre, hogy mikorra zárulhatnak le a tárgyalások, időpontot nem mondott, amit azzal indokolt, hogy a megbeszélések jelentős része nem rajtuk múlik, ugyanis az ügyben két másik fontos intézménynek kell egymással egyeztetnie. Hozzátette: abban bízik, hogy már a nyár folyamán elindulhat az érdemi párbeszéd. Megismételte, ő maga arra fog törekedni, hogy a szerződést minél hamarabb aláírhassák.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium