Miután 2020 első félévében 6,1 százalékos volt a gazdasági visszaesés, át kellett értékelni a korábbi növekedési célokat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a parlament költségvetési bizottságának éves meghallgatásán.
Tavasszal a Pénzügyminisztérium (PM) adott először olyan forgatókönyvet, amiben jelentős visszaesés szerepelt. Akkor a mínusz 3 százalékos jóslat még nagyon pesszimistának tűnt.
Kapcsolódó
Ősszel revideáltak a tárcánál, miután eldőlt, hogy nem következik be a gyors visszapattanás, lassabb folyamat lesz. Idén így 6,4 százalékos lesz a zsugorodás.
Varga elmondta, ezzel együtt a mostani válság sokkal jobb helyzetben érte az országot, minden gazdasági mutató szempontjából. Ehhez jöttek a kormány gazdasági intézkedései, amelyek a GDP nagyjából 20 százalékának megfelelő összeget csoportosítottak át.
Kedvező jelnek tartja, hogy március óta 200-ból csak 8 esetében volt pozitív elváltozás a hitelminősítőknél, egyetlen Európában, az pedig Magyarország volt, a Moody's Investors Service idén javította a kilátásokat.
A tavasz folyamán jelentős átcsoportosításokról döntött a kormány, részben a gazdaságvédelmi, valamint a járvány elleni védekezés céljából létrehozott alapba. A védekezési alapban eleinte 426 milliárd forint volt, de azóta már többet, 747 milliárdot fizetettek ki.
A gazdaságvédelmi alapot belső átcsoportosításokból 942 milliárdosra duzzasztották tavasszal. Azóta ennél jóval több kifizetésről született döntés, több mint 2 ezer milliárd forintot költöttek különböző járvány- és válságkezelési célokra. Így magyarázható, hogy a korábbinál tervezetthez képest jóval magasabb lesz az államháztartási hiány 2020-ban, GDP-arányosan 8-9 százalék, miközben az adósságszint ezzel párhuzamosan növekedni fog.
A Pénzügyminisztérium egy olyan hároméves költségvetési pályát fog bemutatni, ahol egy visszarendeződésre teszünk javaslatot.
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy egyik évről a másikra 8-9 százalékos hiányról megint visszatérhessen a 2 százalékos érték, mint 2019 végén
- mondta Varga.
A 2020-2023-as tervvel a kormányzat azt kívánja megmutatni a befektetőknek, hogy az állam továbbra is a növekedés helyreállítására, és az adósság csökkentésre, a hiány kordában tartására törekszik. E tervben az alapszámokat is újratervezi a gazdasági kormányzat.
Jelenleg úgy tűnik, hogy 2021 második negyedéve lesz a fordulópont. Ha akkor már rendelkezésre áll a vakcina, akkor lehet bizakodni, ha nem, akkor várhatóan ismét kedvezőtlenebb irányba felül kell vizsgálni a terveket - tette hozzá a pénzügyér.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban