A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán a lapnak elmondta, hogy a tervek szerint olyan egységes szoftverrendszert is bevezetnek a szálláshelyeken, amely a bevételek mellett a vendégforgalmat is láthatóvá teszi egyszerre több hatóság számára. Az adatforgalom kölcsönös lenne, vagyis a szálláshelyek is kapnának adatokat a hatóságtól az egyes régiók, piaci szegmensek teljesítményéről.
A vezérigazgató beszélt arról is, hogy január elsejétől jelentősen nőhet a turizmusban dolgozók átlagjövedelme, ami az állam részéről áfacsökkentés, a munkaadók felől garanciavállalás útján valósulhat meg. Úgy vélte, "nem ördögtől való a gondolat", hogy 2018. január 1-jétől az ágazatban dolgozók átlagjövedelme megkétszereződjön.
Mint mondta, hamarosan jelentős fejlesztések kezdődnek a turisztikai szempontból kiemelt térségekben. Eddig a Balaton, Sopron-Fertőd, illetve a Tokaj-Felső-Tisza-vidék-Nyírség vált kiemelt fejlesztési területté, és az ügynökség nemsokára újabbak kijelölését kezdeményezi a kormánynál.
Májusban megjelennek a komplex szálláshelyfejlesztési pályázatok, amelyekhez kedvezményes hitellehetőség is társul, és napirenden van a turizmust érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálata is, aminek nyomán jövőre jelentősen egyszerűsödnek a szakmai előírások, vagyis élhetőbbé válik a piac.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót