A pénzügyőrök Vámosszabadi térségében ellenőriztek egy szlovák rendszámú járműszerelvényt, amely a fuvarokmányok szerint asztali, konyhai és háztartási árut szállított mintegy 4,8 millió forint értékben. A gépjármű átvizsgálásakor azonban kiderült, hogy a szállított áruk értéke a bejelentett értéktől jóval magasabb, közel 675 millió forint. Az edénykészletekről a szakértő megállapította, hogy hamisak.
Az adóhivatal munkatársai a vásárlók megtévesztésére alkalmas, 1150 darab hamisítványt lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tettek.
Arról is beszámoltak, hogy ugyanarra a budapesti címre, ahova az ellenőrzött szlovák járműszerelvény tartott, az ekáer egy másik szállítmány érkezését is jelezte, ezért a pénzügyőrök átvizsgálták az adott fővárosi címen található raktárt, ahol 272 darab edénykészletet találtak. Ezek az edények is a vevők megtévesztésére alkalmas hamisítványok voltak, az adóhatóság munkatársai a mintegy 160 millió forint értékű árukészletet lefoglalták, és ebben az esetben is megtették a feljelentést iparjogvédelmi jogok megsértése miatt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra